Get Adobe Flash player

Az AllCom Hungary megelégedett ügyfelei közül jónéhány, a teljesség igénye nélkül, ABC sorrendben:


Air Logistics Kft. – Vecsés

Bérelt vonali, szélessávú, állandó, magas rendelkezésre állású, redundáns internet kapcsolat biztosítása mellett a cég szervertermünkben helyezte el e-mail kiszolgáló szerverét, valamint Virtuális Tárhely szolgáltatást is cégünktől kap, sok egyéb más, pl. DNS kiszolgáló biztosítása mellett…

Airportshuttle Zrt. – Vecsés

Két ponton működtetett optikai végpont állandó működésének redundáns biztosítása mellett rendszer tervezési, informatikai tanácsadási feladatokkal bízott meg bennünket kiemelt partnerünk. Több, mint 4500 hívás fut be átlagosan az együtt megalkotott CALL-CENTER operátoraihoz, és a logisztikai díszpécser szolgálathoz. Feladatunk többek között a befutó megrendelések és a belső hívások telefonbeszélgetéseinek állandó rögzítése, a hangfelvételek

adatbázis jellegű archiválása, visszakereshetőségének biztosítása.

A cég telephelyén önálló, redundáns hűtéssel, redundáns bérelt vonali kapcsolattal, és redundáns áramellátó rendszerrel ellátott szerver termet működtetünk. Több, mint 200 belső mellékállomás, GSM továbbítók, terhelés-elosztók szünetmentes üzemeltetése mellett, több, mint 40 hívószám végződtetése, számhordozási feladatok, karbantartás és felügyelet mellett saját web-server, saját email-server, tűzfal-rendszer tervezése, létrehozása és működtetése a feladatunk. Állandó ügyelet ellátása mellett a Call-Center, valamint a Ferihegy Airport területén elhelyezett informatikai eszközök szünetmentes működtetésének garantálása, raktárról biztosított tartalék berendezések azonnali esetleges cseréjének biztosításával…

Chapman-Freeborn Légiszállítmányozási Kft. – Budapest

Server hosting szolgáltatásunk igénybevétele előtt a vállalat email kiszolgálójának tervezési, installálási feladatait is ránk bízták. Mielőtt saját szerver elhelyezését kezdeményezték volna, hosszú ideig virtuális email fiók szolgáltatásunkat vették igénybe. Virual hosting és DNS biztosítása mellett gyakran adunk informatikai tanácsokat és VOIP előfizetést is biztosítunk Linksys ATA, vlamint Linksys SPA IP telefonok segítségével. Szélessávú, állandó, redundáns béreltvonali szolgáltatást is nyújtunk ügyfelünknek.

- Digitális-Nyomda Kft. – Budapest

Virtuális tárhely szolgáltatásunk igénybevétele mellett, E-mail postafiók szolgáltatásunk és havi rendszerességű átalánydíjas karbantartás, valamint rendszerfelügyeleti szolgáltatás igénybevétele mellett több, helyi Linux alapú SAMBA fájlszerver üzemeltetése a feladatunk…

- Global-Line Kft. – Hatvan

A Hatvan és környékén lévő kistelepülések területén szélessávú, mikrohullámú szolgáltatást nyújtó cég saját ügyfeleinek VOIP elérését rajtunk keresztül szolgálja ki. Nagykereskedelmi VOIP elosztó tevékenység mellett gyakran biztosítunk informatikai tanácsadást is.

Gyál és Vidéke Vízügyi Kft. – Gyál

E-mail server virtuális postafiók szolgáltatás nyújtása mellett rendszeres karbantartási, felügyeleti szolgáltatást is nyújtunk. P2P mikrohullámú, szélessávó Internet kapcsolat biztosítása mellett WEB-server virtual hosting és hálózat-felügyelet a feladatunk…

Hotel Ferihegy – Vecsés

Szélessávú, állandó Internet kapcsolat biztosítása mellett a szálloda 4 fővonalát is Mi biztosítjuk.

Kombi Expressz Kft. – Vecsés

Szélessávú, szinkron béreltvonali, mikrohullámon nyújtott P2P szolgáltatásunk mellett több VOIP vonalat is biztosítunk, egyedi számokkal. Server hosting és DNS szolgáltatás nyújtása mellett.

Koreai Olajfeldolgozó Magyarország Kft. – Vecsés

Internetes reklám, és piackutatás nyújtása mellett virtuál hosting, e-mail postafiók és VOIP call-center szolgáltatás mellett E-fax előfizetőnk is.

RadioLAN Kft. – Budapest

Az Internet szolgáltató központi ügyfélszolgálati számain végződtetett hívások folyamatos végződtetése, elosztása mellett a hangfelvételek rögzítése, visszakereshetősége, archiválása mellett több más karbantartói, és üzemeltetői feladatot is ellátunk…

Safety Signs Kft. – Kecskemét

Call-Center megoldásaink közül az EASYCENTER MINI nyerte el megrendelőnk tetszését. A hívások mindig a megfelelő melléken végződnek az együtt kialakított menürendszerben könnyen kiválaszthatják az érdeklődők az illetékes kollégát, aki ha épp nem tartózkodik mellékén, üzenetrögzítő e-mailben továbbítja az MP3 hangfelvételeket, hogy ügyfeleik részére azonnal reagálhassanak…